Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani a POSZT ideje alatt, a Leőwey Gimnáziumban zajló színházi programokat, amik "offabbak az offnál". A célközönség a gimnáziumi korosztály, de mindenki számára tanulságos lehet.
Íme a részletes program:
POSZT-off-off ….. színház és fiatalok
A Leőwey Gimnázium és az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ Gimnáziuma nagy színházi és színházra nevelési múltra tekint vissza.
Különféle nyelvű színjátszó csoportjaik vannak, és drámatanáraik évek óta közösen szervezik a Pécsi Drámahetet, melynek során egy-egy színházi neveléssel foglalkozó társulat (Kerekasztal, Káva) mutatkozik be TIE-foglalkozásaival a fiatalok előtt.
Már tavaly lehetőség nyílt arra, hogy a színházszerető fiatalok a POSZT-programokba is bekapcsolódjanak: az OSZMI (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet) munkatársával, Szebényi Ágnessel karöltve fiataloknak szerveztek előadás-látogatásokat és az előadások alkotóival való beszélgetéseket az intézmények drámatanárai, Vatai Éva és Horváth Éva.
Az idei program sokszínű:
· a POSZT versenyprogramból két előadást néznek meg, s azt követően az alkotókkal beszélgetnek (Fotel, Asztalizene)
· POSZT-off-off programjukban pedig azokat a társulatokat látják vendégül, amelyek – függetlenül a POSZT-tól - ingyen és szívesen elmennek a gimnazisták közé, új színt és szándékot hozva a sokszor zártnak és belterjesnek mutatkozó színházi életbe. (Krétakör, KoMa Társulat, Üres Tér, Scherer Péter)
Nem vetélkedni akarnak ez által a POSZT intézményével, hanem – hiányt pótolva – a 14-20 éves korosztályt nyitottabbá és befogadóbbá tenni a mai színházi alkotások előtt.
Az OSZMI (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet) és a Leőwey Gimnázium az idén is szervez közös programokat a POSZT idején a két középiskola diákjainak.
Június 6.
15 h - Beszélgetés Kukorelly Endrével, az idei versenyprogram válogatójával (Leőwey Gimnázium, 30-as terem)
18 h – Üres Tér Társulat
Egressy Zoltán: Baleset R: Kőrösi Márk
Beszélgetés az alkotókkal a gimnáziumban.
Június 7.
15 h - KoMa Társulat
Garaczi László: Plazma (Leőwey Gimnázium, 32-es terem)
Beszélgetés az alkotókkal a gimnáziumban
18 h PNSZ: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Vinnai András – Bodó Viktor: Fotel R: Bodó Viktor
20. 00 Beszélgetés az alkotókkal a gimnáziumban (Leőwey Gimnázium, Amfiteátrum)
Június 9.
15 h és 19 h - Krétakör
hamlet.ws (Leőwey Gimnázium)
Mindkét előadás után beszélgetés az alkotókkal a gimnáziumban.
Június 10.
15 h - Beszélgetés Térey Jánossal Asztalizene c. drámájáról (Leőwey Gimnázium 30-as terem)
20 h - PNSZ: Térey János: Asztalizene
Radnóti Miklós Színpad, R: Bagossy László
Beszélgetés Térey Jánossal a gimnáziumban(időpont és helyszín szervezés alatt)
Június 11.
11 h - Scherer Péter: Klamm háborúja – Leőwey
Az előadást követően beszélgetés Scherer Péterrel
* * *
A projektben részt vehet a két gimnázium minden diákja
Az előre feliratkozott felnőtt nézők (tanárok, szülők, ismerősök…)
Projektvezető: Vatai Éva
A „versenyprogramos-beszélgetős” résztvevők:
1. Kelemen Kristóf 12.b
2. Jozifek Zsófia 11.h
3. Zöldi Blanka 11.c
4. Reibli Zsófia
5. Harangozó Éva 12.i
6. Milos Dániel
7. Pfiszterer Kata 12.i
8. Juhász Boglárka
9. Kovács Edina 11.c
10. Hajnal Zsófi
11. Dávid Alexandra
12. Aszalós Bence
13. Druskóczi László 11.c
14. Kadia Dorisz
15. Gál Emese
16. Sánta Valentin
17. Börcsök Péter
18. Rádity Oliverá
19. Ragoncsa Enikő
20. Noura Shadeh
21. Szaffenauer Judit
22. Szentpéteri Anna
23. Szamosi Dana
24. Tóth Rebeka
25. Kövesi Zsófia
26. Rózsa Anna 11.i
27. Lukács Betti, egyetemista